Ugyan nem most történt, de nagyon pozitív élmény volt, mindenképp írnom kell róla.

Még a nyár elején szerveztünk egy Balaton-körbebiciklizést, akkor Noémi és Adrienn vállalták magukra a szervezőmunka oroszlánrészét, és a cél az volt, hogy minél többen legyünk, könnyedén teljesíthessük a távokat, és jól érezzük magunkat. Emiatt háromnaposra terveztük a kört, Csopakon, Vonyarcvashegyen, és Zamárdiban megszállva. Ezt később módosítottuk úgy, hogy a harmadik szálláshely Balatonakarattyán legyen, mert itt rendelkezésre állt a nyaralónk, ami egyrészt ingyen van, másrészt komfortosabb, mint egy kemping. Ez azonban együtt járt a második napi táv közel 110km-re növekedésével, ami miatt eléggé aggódtam, tekintve, hogy nem vagyunk gyakorlott kerékpárosok, illetve az első nap is több, mint 70km volt a tervezett táv, ráadásul a dombosabb északi parton. Cserébe viszont az utolsó (Siófok-Akarattya) részen sokszor jártam már, tudtam, hogy nem okozhat gondot éjjel is eltalálni, így nappal sokat pihenhetünk, nem gond, ha későn érünk Akarattyára. Nem kell sátrat verni, stb...

Aztán megvolt , a kör, és nagyon jól éreztem magam. És szerintem mások is. Egy-két tapasztalat:

• Törekedjünk a minimális csomagra. Egyrészt nem tudok normális csomagtartót szerelni a gépemre, másrészt nem is szeretnék, mert ha hátizsákba pakolok, a gépem sokkal irányíthatóbb, illetve biztos, hogy nem viszek felesleges holmikat. Viszont mivel a hátizsákjaim alapvetően gyalogtúrára valók, és a nagy magasságom miatt montin előredőlve ülök (a kormány lényegesen a nyereg alatt van), ha megpakolt (~10kg) zsákkal megyek, megfájdul a hátam. Tehát összességében nem szeretek biciklin sátrat, hálózsákot, meg ilyeneket szállítani.
• Egy osztályszinten szervezett biciklitúrán nagyon eltérhet egyrészt a résztvevők erőnléte, másrészt a kényelmes tempója. Ez a két adat egyrészt összefügg, másrészt nem :)
  A dolog annál jobban éleződik, minél többen vagyunk. Például egy kisebb csoport (Ákos, Somi, Krisztián, majd később Marci is) annyival erősebb volt a csapat többi részénél, hogy szinte végig teljesen külön haladtak. Ők alkották a "szökevény" csoportot. Persze a "mezőnyön" belül is voltak különbségek, én például jobbnak láttam a többieknél némileg magasabb tempót (24-25 vs. 21-22) menni, és néha bevárni őket, egyszerűen ez volt a kényelmesebb. Néha pedig, ha úgy tartotta a kedvem, mentem én is visszafogottabban :)
  Összességében a magam részéről lehet, hogy bírtam volna a "szökevények" tempóját, de a társaság, illetve a kényelem kárpótolt a késői érkezésekért.
• Nem árt ügyelni a gépek műszaki állapotára. Komoly probléma ugyan nem volt, de egy-két leeső lánc kirángatása, széteső apróságok megszerelése, illetve váltók beállítása azért sorra került. Akut probléma volt azonban a túl alacsony nyereg, amit régebbi, még nem gyorszáras rendszerű modelleken nem volt egyszerű orvosolni, tekintve, hogy a nálunk lévő szerszámkészletekben nem volt egy 13-as kulcs sem, pláne nem kettő.
• Bár egyszerűnek tűnik egy Balatonkerülés (csak a partvonalat kell követni, "úgysem tévedünk el"), azért nem árt figyelni. Az első napon sikerült is Zánkánál benéznünk egy útkereszteződést, aminek következtében részt vettünk egy kellemes, 10km-es kiránduláson a Káli-medencében. Csobánc alatt feltűnt, hogy valami nem OK :) Szóval figyeljünk...
• Ha nincsenek nagy szintkülönbségek, nem probléma egy nagyobb táv sem. Ezt alátámasztja egyrészt az, hogy a második napi sík 110km után kevésbbé voltam fáradt, mint az első, 80km-es szakasz után, amiben voltak kisebb dombok (főleg Zánka után, akaratlanul...), másrészt az, hogy még 110km után is lett volna erőm továbbhaladni, annak ellenére, hogy a túra előtt soha nem mentem még 50km-nél többet egyszerre.

 Mindezen tapasztalatok, illetve a tény, hogy nagyon élveztem a túrát, arra a következtetésre juttattak, hogy kell csinálni mégegyet. És ezúttal egy nap alatt. :)

Azért egy nap alatt, mert így nem kell felesleges terhet cipelni, csak szerszámokat, élelmet, és vizet. Illetve azért, mert egy nap alatt körbebiciklizni a Balatont már valamilyen teljesítmény. Nem mintha ettől felsőbbrendűnek érezném magam (mármint nem ettől érzem magam felsőbbrendűnek :P ), de a három, vagy két napos kerüléssel ellentétben ezt már nem szokták kisgyermekes családok, meg nyugdíjasklubok olyan simán megcsinálni...
Szóval valamilyen szinten preztizst jelentene a dolog. És ami mégfontosabb: kihívást!

Az út terve viszonylag hamar körvonalazódott, az induló-és célállomás Balatonakarattya, egyrészt mert ide könnyű eljutni a tó szinte bármely pontjáról vonattal, ami jól jöhet sérülés, vagy komolyabb műszaki hiba esetén, másrészt itt van egy házunk, ami elég tágas lehet egy nagyobb csapat számára is.

Eleinte ezt elvetemült ötletnek tartottam, de elkezdtem foglalkozni a megszervezésével. Úgy voltam vele, hogy ha nem is leszek túl népszerű vele, páran csak összejövünk, és ketten már neki is vághatunk. Előzetesen Kisfekát és Kukit kérdeztem meg, majd pozitív válaszuk után publikáltam ötletemet az osztályon belül. Várakozásaimmal ellentétben többeknek tetszett a dolog. Persze sokaknak nem, de hát nem erőszak a disznótor, szokták mondani... :)

Aztán lementek a betervezett nyári programok (részemről leginkább a kisgyóni tábor volt ilyen), és találtunk egy megfelelő időpontot, így elkezdődhetett a konkrét szervezés.

Rögtön látszott, hogy mivel mindenki szanaszét van, sokan nem tudnak eljönni, akik szerettek volna. Ennek ellenére már nem volt visszaút, elhatároztuk, hogy augusztus 2-án így, vagy úgy, de megkerüljük a Balatont.

A csapat szépen gyülekezett, bár nyilvánvaló volt, hogy nem leszünk annyian, mint a múltkor, egyrészt azért, mert nem tudom személyesen terjeszteni az információt, csak az Interneten, másrészt mert többen nem merték bevállalni a kört, bizonytalanok voltak a saját állóképességüket illetően. A végleges listán 8 név szerepelt, úgy tűnt, épp ideális lesz. Hatan részt vettek az előző túrán is, bennük megbíztam, ketten pedig külsősök voltak, akiket szintén ismertem, úgy gondoltam, nem lesz probléma.

A jelentkezők listáján szerepelt:

Bubus
Adrienn
Noémi
Cimbi
Kuki
Pajtee
Démuth
jómagam

Aztán a túrát megelőző napon, amelyet az Akarattyára történő leutazásnak szenteltünk, kiderült, hogy Bubus és Démuth ilyen-olyan okok miatt mégsem tud jönni. Na mindegy, ez van...

Kimentem hát a megbeszélt 9:40es vonat elé az állomásra, hogy onnan a csapat nagyrészével együtt menjünk Akarattyára. Még úton voltam, amikor Noémi telefonált, hogy nem tud ezzel a vonattal jönni, mert indulás után belement egy esőelvezető akna fedelébe, és az első kereke használhatatlanná vált. Haza kellett mennie egy kölcsönbicikliért, ami időt vett igénybe. Ez azonban nem adott magyarázatot arra a kérdésemre, hogy miért vagyok a vonat indulása előtt 5 perccel még mindig egyedül az állomáson. Főleg úgy, hogy legalább négyen beszéltük meg, hogy ezzel a vonattal megyünk...

A gyors körtelefon eredménye:

• Noémi: továbbra sem éri el a vonatot, a biciklicsere miatt.
• Krisztián, aki csak szombatra jött volna le, ezzel a vonattal: hívásommal ébresztettem fel, nem tudta, hogy lejön-e, illetve hogy mikor.
• Kuki: sokadik próbálkozásra sikerült elérni, igen gyászos hangon csak annyit mondott, hogy "hosszú", illetve nem tudta, hogy mikor fog lejönni, csupán azt, hogy nem ezzel a vonattal.
• Cimbi: Nem tudta, hogy mikor akar jönni, de nem ezzel a vonattal.

Mindezek után úgy döntöttem, hogy megvárom Noémit, hogy ne kelljen mindkettőnknek egyedül utaznia, és esetleg Kuki is odaérhet, bár el nem tudtam képzelni, hogy mi történt vele.

Noémivel elmentünk a következő vonattal, közben találgatva, hogy miféle tragédia történhetett Kukival, ami miatt nem tudja, hogy mikor jön, és amiről csak személyesen hajlandó beszámolni.

Akarattyán egy gyors bevásárlás után (aminek jegyében Noéminek sikerült négy doboz tejet úgy megvenni, hogy abból három eltérő volt) megjött Kuki is, és végre (nagy megkönnyebbülésünkre) megtudtuk, hogy csupán rendkívül "fáradt" volt a csurgói haverjaival töltött este után.

Kuki megkezdte a maratoni alvássorozatának első szakaszát, amit több-kevesebb sikerrel próbáltunk megakadályozni, miközben megérkezett Krisztián is, majd később Cimbi. A konyhai teendők (változó sikerű) elvégzése közben odaért Adrienn és Pajtee is, így teljessé vált létszámunk. Étkezés után korán (éjfél és egy óra között) nyugovóra tértünk, a másnapi kelést 4-re irányoztuk elő.

Ezt sikerült is tartani (nagyjából), így némi palacsinta és kávé után 5 körül elindultunk.

Induláskor így néztünk ki:

Ha már itt ez a csoportkép, megejteném az "invokációt" is, kizárólag szubjektív módon :)
Szóval, balról jobbra:

• Pajtee: küsősként csatlakozott a túrához, de nem volt ismeretlen egyikőnk számára sem. Erőnlétét, edzettségét nem ismertem, de nem volt vele probléma. Marci biciklijével jött (Gepida MTB), így nyilvánvaló, hogy az ő gépe mutatta fel a legtöbb egyedi műszaki megoldást. Még annak ellenére is, hogy anno sikerült Marcit lebeszélnem a középcsapágy sziloplaszttal történő lezárásáról :)
• Adrienn: véleményem szerint ő volt a legedzettebb, legtapasztaltabb közülünk, ennek megfelelően (lány mivolta ellenére) az erőnlétével sem volt semmiféle probléma. Egy Kellys Oxygen MTB-vel jött, ami a középcsapágyból néha érkező zajokon kívül nem produkált hibát, megjegyzem, elvárhatóan :)
• Cimbi: Erőnléte jónak mondható, ellenben kerékpáros gyakorlata szerintem nem, majdnem sikerült egy súlyos közlekedési balesetet okoznia figyelmetlensége miatt, de szerencsére nem történt komoly baj. Egy Kellys túrabiciklivel jött, ami a feladatra éppen ideális, így nem meglepő, hogy igen jó tempóban tudot haladni. Azonban a dinamós világítás erősen visszafogta, amint besötétedett. Cimbi külön érdeme, hogy ő sütötte ki majdnem az összes palacsintát.
• Szerény személyem: bár eddzettségem és gyakorlatom elmarad például Adrienn mögött, nem volt okom panaszkodni, szerintem jól bírtam a túrát. Kerékpárom egy Magellan Polaris, ami az elvárásoknak megfelelően működött, hiba nélkül.
• Kuki: Az elmúlt idő és a kockahas-projekt sokat javítottak az erőnlétén, ami szerintem jónak mondható. Ezt azonban sikerült kompenzálnia nem túl jó kerékpárjával, amely leginkább egy "összteleszkópos" tescobike-ra hasonlít, holott nem az. Mindenesetre nem egy műszaki csoda, szerintem. Kuki külön érdeme, hogy az első ~100 kilométert botrányosan alacsony nyereggel tekerte le, mert csak Keszthelynél találtunk egy szervízt, ahol volt 2db 13-as kulcs, a nyeregmagasság állításához, valamint szintén megemlítendő, hogy a túra előtt, közben és után többet aludt, mint a többi résztvevő együttvéve. Továbbá képes volt elhozni két főzelékkonzervet, kanál nélkül :P
• Noémi: Ő is eddzettnek mondható, de hosszú távon talán ő bírta a legkevésbbé. Nem baj, őt nem ezért szeretjük :) Természetesen végig bírta a csoport tempóját, és teljesítette a távot, szóval vele sem volt probléma, egyszerűen a végére ő fáradt el a legjobban. Kerékpárja egy vadonatúj Sixteam túra-MTB volt, amit kölcsönbe kapott a húgától, miután saját gépét sikerült tönkretennie a vasútállomás megközelítése során. Ez a gép látszólag nagyon jó volt erre a feladatra, de a tapasztalat az ellenkezőjét mutatta. A sárvédő elgörbült, és hozzáért a gumihoz, majd később el is tört, a dinamó menet közben szétesett, ahogy a lámpa is... Apró, de bosszantó hibák, főleg egy új (és viszonylag nem olcsó) kerékpártól. Noémi külön érdeme, hogy ő sütötte a két legelcseszettebb palacsintát, valamint velem együtt oszlopos tagja volt a Kukit ébren tartani igyekvő halálbrigádnak :)

Szóval elindultunk. Az ütemterv szerint óránként 15 perc pihenőt kellett tartanunk, és általában így is tettünk, kisebb eltérésekkel. Délelőtt Becehegyig sikerült eljutnunk, ami Vonyarcvashegy előtt található. Ekkor olyan meleg lett, hogy úgy döntöttünk, tartunk egy hosszabb pihenőt, mielőtt továbbhaladnánk. A délelőtti megállóink: Alsóörs, Tihany (valahol arrafelé, a félszigetre nem mentünk be), Révfülöp, Badacsonytomaj. Valamit biztos kihagytam. Az Akarattya-Becehegy táv nagyjából 100km volt, így nem örültünk, mert még féltávnál sem voltunk, viszont annál jobban elfáradtunk...

Az "ebédszünet" helyszíne egy szabadstrand volt, ahol fő tevékenységünk a fekvés volt. Kuki ismét próbált hódolni kedvenc szenvedélyének, de hathatós tevékenységünknek hála alig tudott aludni. Fél négykor folytattuk utunkat, egy hűsítő célzatú fürdőzés után, és hamar elértük következő pihenőnk helyszínét, Balatonmáriafürőt (amit én családi hagyományok miatt csak Máriatelepként szoktam emlegetni). Innentől kezdve már nem nagyon tartottuk magunkat a menetrendhez, hiszen a "megállás" több, mint fél órát vett igénybe, és az eddigiektől eltérően intenzív hanyattfekvéssel telt, egy szép, füves árokparton. Egyesek kimerültsége nagyon komollyá vált, és hallucinációt eredményezett. Egy elhaladó autóban valaki látni vélte Áront. Ami méginkább meglepő, hogy (várakozásommal ellentétben) nem Noémi látta... Azt hiszem, Kuki volt... Vagy nem tudom...

Aztán folytattuk utunkat az asztallap-meredekségű déli parton, a lehetőségekhez mérten stabil tempóban. Haladásunkat csupán az embertömegek akadályozták, először Balatonbogláron, majd később Siófokon is. Balatonszemesen ért minket az éjszaka. Itt újabb pihenőt tartottunk, felvettük szexi és darazsakat vonzó kukásmellényeinket, majd némileg csökkentett sebességgel (miután sikerült a csökkentett sebesség fogalmát Cimbivel és Kukival megértetni) folytattuk utunkat, hogy ne szakadjunk szét. Az előrehaladás során világítóberendezéseink sorra mondták fel a szolgálatot, az út végére alig marad működőképes lámpánk. Siófok végén tartottuk utolsó pihenőnket, ahol Kuki az aszfalton azonnal húzni kezdte a lóbőrt, ennek hangos horkolással is nyomatékot adva. Többen csatlakoztunk hozzá, ami a fekvő pihenést illeti, csupán Cimbi járkált fel-alá, idegesen...

Az utolsó szakaszon már nem volt kérdés, körbe fogunk érni, és ráadásul nem sokkal éjfél után. Emiatt örültem, hiszen későbbi érkezésre számítottam. Világosnál az emelkedőn inkább a gyaloglást választottam, annak ellenére, hogy kevésbbé voltam fáradt, mint a nyár elején. Ugyanis Siófok után erőt vett rajtam az álmosság, és szerintem nem csak rajtam. Nagyon nehézkesen haladtunk előre, legalábbis ezt éreztem. Aligától már folyamatosan koncentrálnom kellett, hogy ne menjek le az útról, vagy aludjak el.
A helyzetet jól jellemzi, hogy a tempót az utolsó kilométereken 15km/h alá mérsékeltem, és nem az erőnlétem, hanem a figyelmem lankadása miatt.

 Aztán végre körbeértünk, mindenki nagy örömére. Egy gyors csoportkép (amit most nem teszek ide, mert mindenkinek eléggé nyomorult feje van rajta) és a szombaton megfőzött chillis bab egy részének elfogyasztása után rekordidő alatt elaludtunk, és az egymás alvásának szabotálására tett ígéretek (leginkább Noémi és Kuki részéről) sem kerültek beváltásra.

Hétfőn reggel (délben) felkeltünk, majd a maradék bab elfogyasztása után megkezdődött az egésznapos Kuki-ébresztés, mint szórakoztató program. Kuki ugyanis folyamatosan aludt, gyakran még az étkezést is kihagyva. Pajteet Démuth váltotta, majd kicsit szórakoztunk a strandon is. Persze Kuki nélkül, ő akkor is aludt. Mikor nem?...
Az este igen jó hangulatban telt :)

Kedden szintén nem túl korai ébredés után elpakoltunk, és hazavonatoztunk. A vonatút során Noémi műszaki hibái csak sokasodtak, a kerékpár eldőlése a sárvédő töréséhez vezetett. A fehérvári pályaudvaron a jármű megnevezése kerékpárról fostaligára módosult, nem alaptalanul. Itt elbúcsúztunk, és hazafelé indultunk, ki-ki a maga útján, Noémi nem mert mégegy aknafedeles kerékgörbítést megkockáztatni, inkább gépkocsis szállítást kért hazáig...

Elhatároztuk, hogy amint hűvösebb lesz, megismételjük a kört, mert sokan nem tudtak eljönni, pedig szerettek volna, és sokan nem akartak eljönni, mert féltek a távtól, de most kedvet kaptak hozzá. Ez valamikor szeptember-októberben lesz aktuális, és a cél az, hogy 15 óra alatt körbeérjünk.

A túra tanulságai:

• A legnagyobb nehézséget nem a kimerültség, vagy az eddzettség hiánya jelentette. Azt kell, hogy mondjam, ezzel nem is volt problémám. Ami gond volt, az az álmosság. Siófok után nagyon rossz volt, erre mindenképp kell megoldást keresni. Például nem 3-4 órát aludni indulás előtt :)
• Bár komoly műszaki hiba nem volt, továbbra is fontos a biciklik műszaki állapotának ellenőrzése indulás előtt. Kuki sokat szívott, amiért 100km-en át nagyon alacsony nyereggel kellett jönnie. Indulás előtt ellenőriznie kellett volna. Noémi "kerékpárjának" botrányos viselkedésén persze ez sem segített volna, hiszen nem ezzel tervezte a túrát, csak sikerült a sajátját tönkretennie, és ez volt kéznél. Nem kell balféknek lenni, na. XD
• Mivel viszonylag rendszeresen lehet kutakat és boltokat találni, felesleges 5-6l vizet hozni, mint én. Csak a hátam fájdult meg tőle, és persze megmelegedett elég hamar...
• Kajának bevált a 7days+Balatonszelet+buzigyurimarcipán összeállítás, teljesen felesleges lett volna valami dögnehéz főzőkonzerv, ráadásul kanál nélkül...
  Viszont vihettem volna több szőlőcukrot. Jó volt az Adrienntől kapott mézzel összetapasztott holland ostya is, csak nem hinném, hogy itthon beszerezhető. Ha valaki lát, visítson, veszek egy raklappal :P
• A nyergem jó volt, mert ugyan a végére nagyon megfájdult a seggem, de korábban ötödekkora távon, puha nyergen is, szóval az, hogy kemény, nem hátrány. Viszont kell egy puha nyereg is, mert másnap a strandra menet majd' szétesett a hátsóm, annyira sajogott.
• A Tuborg Green egészen jó. Eddig szkeptikus voltam, de most megkóstoltam, és ízlett. Jobb, mint a Soproni, vagy egyéb hasonlók, de még talán a Becksnél is finomabb valamivel. Bár azt is szeretem.